2016. március 21., hétfő

Francia mákos krémes

Ezt a süteményt az egyik javarészt olvasói recepteket tartalmazó újságban láttam meg először és mivel a krémbe eleve nem is kellett tej, tehát vízzel készült, egyből eldöntöttem, hogy elkészítem. Azóta is több süteménybe használom ezt a krémet - főleg emiatt szerettem volna megosztani veletek -, mert észre sem lehet venni, hogy tejmentes, nincs emiatt "rosszabb" íze.

Idő közben megnéztem neten a receptet és több helyen is megtaláltam, sajnos tejes változatban, ám az arányok szinte mindenhol azonosak, így úgy gondolom nem sértek senkit azzal, ha vízre cserélve én is leírom a receptet, úgy ahogy végül én készítettem.

Mostanában igyekszem mindent felgyorsítani és leegyszerűsíteni, ezért készen kapható mézes tortalapokat használtam (4 db-os). A krémet is és a mákos lapot is féladagban készítettem el (A mákos piskótát egy pont akkora méretű tepsiben sütöttem meg, mint amekkora 2 mézes lap egymás mellé téve, kb. 25x25 cm), de legközelebb teljes adag krémet főzök hozzá. A receptet is eszerint írom le.

Hozzávalók:

1 csomag készen kapható mézes tortalap (4 db. van benne)

Mákos piskótához:
10 dkg cukor
6 dkg liszt
3 tojás
1/2 dl meleg víz
1/2 dl olaj
1 kk. sütőpor
5 dkg daráltmák

Krém:
3 tojássárgája
15 dkg porcukor
2 cs. vaníliás pudingpor
7 dl víz
25 dkg margarin

Elkészítés:
A mákos piskótához próbáljunk meg akkora tepsit keresni, mint 2 egymás mellé fektetett mézes lap.
A tojások sárgáját kikeverjük a cukorral, a lisztet a mákot és a sütőport külön összekeverjük, a tojások fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. A sárgájához adagoljuk felváltva a lisztes és a meleg vizes olajos keveréket, majd a fehérjével lazítjuk. 175°C-os sütőben 20-25 perc alatt megsütjük.

A krémhez a tojások sárgáját elkeverjük a pudingporral és a víz egy részével, majd feleresztjük a maradék vízzel és felfőzzük. A margarint kihabosítjuk a porcukorral és a kihűlt krémmel alaposan kikeverjük (én géppel jó sokáig kevertetem, hogy biztos egynemű szép fényes, habos krémet kapjak).

Összeállítás: Alulra teszünk 2 mézes lapot szorosan egymás mellé, megkenjük a krém egyik felével, arra kerül a mákos lap, majd a krém  másik fele és a tetejére tesszük a másik 2 mézes lapot. Ezt lekenhetjük olvasztott tejmentes tortabevonó csokoládéval, vagy teszünk félre a krémből, lekenjük és kakaóporral meghintjük.

Érdemes 1 nappal korábban elkészíteni, hogy az ízek jól összeérjenek!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése