2016. július 6., szerda

Cukkini tócsni kapros-fokhagymás mártogatóssal


Gyönyörű cukkinikat kaptam és egyből eszembe jutott, hogy vacsira készíthetnék belőle cukkini tócsnit. Krumplival ugyanígy készítem.


Hozzávalók:
500 g cukkini
100g finomliszt
1 tojás
1 dl rizstej
só, bors
olaj a sütéshez

Elkészítés:
A cukkinit meghámozzuk, félbevágjuk, a közepét kikaparjuk. A megmaradt cukkinit nagylyukú reszelőn reszeljük le, majd sózzuk le. Hagyjuk állni, amíg kiengedi a levét. Jó alaposan nyomkodjuk ki a levét és tegyük át egy másik tálba.

Adjuk hozzá a tojást, a lisztet és a rizstejet, majd ha kell még sózzuk és szórjuk meg egy kevés borssal. Egy edényben kb 1 ujjnyi olajat hevítsünk, ebben süssük ki a tócsnikat. Én 2-3 evőkanállal raktam egy-egy halomba és a kanál aljával elterítettem kicsit, hogy egyenletesen süljön át. Ebből az adagból 9-10 db lesz kb.

Kapros-fokhagymás mártogatós:
2 gerezd fokhagyma
2-3 szál kapor
4-5 ek, majonéz

A fokhagymát nyomjuk össze fokhagyma nyomóval, adjuk hozzá az apróra vágott kaprot és keverjük ki majonézzel. A majonéz enyhén savanykás ízével nagyon jól illik a kis tócsnikhoz.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése