2017. január 18., szerda

Bársonyos brokkolikrémleves


A növényi tej készítő automatánkat most egy időre átnevezem krémleves főző automatának.

Kisfiamnál beütött a brokkoli mánia, én pedig ütöm a vasat amíg meleg, tehát főzöm ezerrel :D. Most éppen krémlevesnek. Többször készítettem már a tejfőzővel brokkolikrémlevest, de azt hiszem most sikerült a legjobban, amikor nem volt időm semmire, csak úgy bedobáltam mindent.

Persze automata nélkül is el lehet készíteni, a fázisok ugyanazok.


Hozzávalók: 4 főre
25 dkg mirelit brokkoli
1 kisebb gerezd fokhagyma
9 dl víz
2 ek. rizs
1 erőleves kocka (tejszármazék mentes, pl. Knorr)
1 tk. só
bors, őrölt szerecsendió
2 ek. finomliszt
1 dl rizstej

Elkészítés:
Ha automatával készítjük, akkor a liszt és a rizstej kivételével mindent öntsünk a gépbe (A víz ne menjen túl a max. jelzésen) és indítsuk el a krémleves programot. Ha "gázon" főzzük, akkor ezeket egy fazékba öntsük és főzzük 30 percig, majd alaposan turmixoljuk le.

A kész levest öntsük át egy fazékba és habarjuk be (Az eleve főzött levest szintén.). A lisztet keverjük csomómentesre a rizstejjel, keverjük ki egy merőkanálnyi forró levessel, majd öntsük bele a levesbe és jól keverjük el. Forraljunk rajta egyet és már tálalhatjuk is. Én olívaolajon pirított kenyérkockákkal kínáltam.

100g: 87 Kcal, 3,7 g fehérje, 0,5 g zsír, 17 g szénhidrát
1 adag93 Kcal, 3,9 g fehérje, 0,5 g zsír, 17,9 g szénhidrát

(A táplálkozási adatokat az alábbi weboldalon számítottam ki! http://www.xn--kalriaguru-ibb.hu/fogyokura-dieta-naplo/fogyokura-dieta-naplo.php )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése