2017. január 20., péntek

Hagymás bagett



Eredetileg ez egy réteges kifli receptje volt, de nem volt kedvem kis kiflikkel vacakolni, na meg inkább valamilyen hagymás ízvilágra vágytam, így gondoltam ki és variáltam át ezt a változatot.


Hozzávalók:
Tészta:
70 dkg finomliszt
1 tojás
2 cs. szárított élesztő
1 + 1/2 ek só
1 ek cukor
1 dl étolaj
4 dl langyos rizstej

4 ek. tejmentes zsír
1 fej vöröshagyma
1 tk só

Elkészítés:
A tészta hozzávalóiból lágy tésztát gyúrunk és meleg helyen jól megkelesztjük. Addig a zsíron közepes lángon megdinszteljük a jó apróra vágott hagymát a sóval. Akkor vesszük le, amikor kezd kissé barnulni, de ne hagyjuk, hogy nagyon megbarnuljon, nehogy megkeseredjen. Én ezután hűtőbe tettem, hogy vissza tudjon szilárdulni a zsír, így könnyebb lesz később vele dolgozni.

A megkelt tésztát lisztezett deszkán nyújtsuk ki, kenjük meg a hagymás zsírral és hajtogassuk össze úgy, hogy hajtsuk be középre a tészta bal oldalát, majd erre hajtsuk rá a jobb szélét, végül hajtsuk össze a tésztát és fordítsuk meg hajtással lefelé. Takarjuk le és hagyjuk ismét szépen megkelni,

Ha ez kész kissé nyújtsuk el, de nem kell nagyon, csak annyira, hogy könnyen fel tudjuk vágni 8 egyforma darabra (rudakat vágunk belőle). Lisztezett deszkán hengergessük el a kapott rudakat, csavarjuk meg és helyezzük tepsire. 200°C-ra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt süssük aranybarnára.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése